A történelmi Magyarország Kárpátoktól határolt területén a vérzivataros évszázadok alatt számtalan vár és egyéb erősség épült az itt letelepült nép oltalmára, javainak védelmére. A várak nagy száma ellenére mégis kevés ismerettel rendelkezünk azok múltjáról, megépítésük történelmi hátteréről. A fellelhető várak kutatását nehezíti, hogy többségük Trianon után az ország határain kívülre került, ezáltal nehéz összefüggő képet kialakítani róluk. Továbbá a legtöbb várunkból alig maradt néhány kutatható faltöredék, falcsonk. Vitány vára azon kevés váraink közé tartózik, amely máig jelentős falmaradványokkal bír, melyeknek  kutatása sok fontos ismerettel gazdagíthatná történelmünket. Sajnos napjainkig sem zajlott falai között olyan régészeti kutatás, mely minden részletre kiterjedt volna. Pedig a túrázók és az épített örökségek iránt fogékony emberek fókuszában már régóta kiemelt helyen szerepel ez a romantikus környezettel bíró rom.

A vár építése a legendák homályába vész éppen úgy, mint annak a hegységnek a neve is, melynek egyik kiemelkedő sziklás ormán épült. A Vértesnek a Nyerges-hegy alatti hegygerincén emelkedő Vitányi vár ma úgy ül a sziklán, mint egykoron talán az a sok éhes német vitéz, kik hazánkra törve, a nélkülözéstől erejüket vesztve, a magyar nyilaktól űzve megszabadultak a lankás hegyoldalakon vértjeiktől és fáradtan megpihentek ott. A romjaiban is lenyűgöző, egykor oly sok dicső évszázadot megélt vár mára már elvesztette kő vértjeinek nagy részét, és jelenleg pőrén áll előttünk. Így lerongyolódva, meztelenül kiált védelemért, hogy mentsük meg egykori teljességének torz maradványát. A vár haldoklik, utolsó pillanatait éli és nem sok választja el attól, hogy azon társai sorát gyarapítsa, amelyek nevükben már a puszta szót viselik, hirdetve elhagyatottságukat. A vár a több száz éves agóniából is mind mai napig a fejét büszkén felemelve dacol az idővel, az elmúlással és ránk nézve szégyen, ha nem halljuk meg mondandóját, végakaratát. Vitány-vár vértjét a történelem folyamán többször újrakalapálták, bővítették, kiegészítették, egészen addig, míg a 16. század első felére el nem nyerte végső, „rozsdamentes”, csillogó fényben tündöklő alakját, amellyel a várak lovagi tornáján emelt fővel parádézhatott. Szerencsére, azért ha nem is sokan, de vagyunk páran, akik próbálják felemelni a haldokló fejét, és emlékét megőrizni az utókornak. Feltehetően egykori páncéljának csillogását már sosem nyeri vissza, de talán egy- két horpadást sikerül a mi nemzedékünknek is kikalapálni rajta. 

Vitány vára a 20. század elején, és közepén

Örvendetes hír, hogy 2012 nyarán megtörténhetett a rom első, kutató jellegű feltárása László János régész irányításával. Remélhetőleg ez az esemény a vár megmentésének csupán a nyitánya és az elkövetkezendő évek munkáját vetíti előre. Örvendetes az is, hogy helyi civil kezdeményezés (Vitányvár Baráti Kör Egyesület) munkájának eredményeként a vár környezete folyamatosan szépül. A civilkezdeményezéseket figyelembe véve egyedülálló Szádvár példája, hiszen remélhetőleg egy olyan hullámot indított el, amely képes áttörni a szűkmederbe szorított műemlékvédelem gátjait.  A SziMe3D Kft. szakemberei 2012-ben elvégezték a vár térszkenneres felmérését, valamint elkészítették az  építészeti jelenségek rögzítése mellett a tömegrekonstrukcióját is.
( http://szime3dar.com/vitanyvar/) 

Hild iskola műemlékkutató szakkörének diákjai a várnál (fotó: Már Bálint)

Diákjaimmal, a győri Hild József Építőipari Szakközépiskola tanulóival az idei, 2013-2014-es tanévben több alkalommal sikerült kisebb felmérési munkákat végezni a romon. Csuka István tanár kollégámmal együtt azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az elkövetkezendő évek felnövekvő, az építőipar és a műemlékvédelem területén tevékenykedő generációival megszerettessük történelmünk épített örökségeit. A műemlékkutató szakkörre olyan diákok jelentkeznek, akik érdeklődnek a középkori magyar várépítészet és -történet iránt, szeretnek kutatni a helyszíneken és a szakirodalomban. Vállalják az anyaggyűjtés dokumentálását és ennek eredményei alapján rekonstrukciót készítenek a várról makett vagy számítógépes grafika formájában. Kedvelik a természetjárást és a kirándulást.

Vitány vára ideális múzsát jelentett céljaink eléréséhez. A szakkör diákjai  a XX. Nemzetközi Építészeti Diákkonferencián  Vitány-vár című pályaművükkel eredményesen szerepeltek és első helyezést értek el, ezzel is öregbítve hazánk és a vár hírnevét.

A XX. Nemzetközi Építészeti Diákkonferencián első helyezést elért tabló

A vár romjai jelenleg Vértessomló községhez tartoznak, attól 3,5 kilométere keletre találhatóak. Megközelítése Szárliget felől a kéktúra útvonalán a leglátványosabb.  A gyalogút a Mária-szakadék sziklás, hűvös völgyén vezet keresztül. A vadregényes szurdok mohás sziklalépcsői, zord sziklaalakzatai után évszázados bükkösök köszöntenek minket, és lombjaik alatt a várhoz közeledve szinte halljuk, ahogy a szél is az elmúlt idők legendáiról regél. Aki ezt az útvonalat választja, ne sajnálja Csákányospusztánál azt a néhány lépésnyi kitérőt, amely egy nemrégiben feltárt Árpád-kori templom romjaihoz vezet. A vitányi várat elhagyva a kéktúra útvonalát tovább követve eljuthatunk a Vértes egy másik szép építészeti emlékeket őrző várának, a várgesztesi várnak a maradványaihoz. Ha erre járunk, mindenképp másszunk fel a Zsigmond-kő sziklaplatójára, ahonnan letekintve a Vértes legszebb panorámájában gyönyörködhetünk.

  Képek a vár felé vezető kéktúra útvonaláról (fotó: Már Bálint)

A kevésbé kalandvágyó „várbarátok” legegyszerűbben a Tatabánya melletti rúgógyártól induló kényelmes, jelzett gyalogösvényt követve, szép gyertyánok, kőrisek, bükkfák mellett elhaladva rövid idő alatt elérhetik a romokat.

A vár a Vértes hegység északi lejtőjén épült fel, „hogy az alatta elterülő síkot uralja és a hegység közé kígyózó, a várhegy alatt kettészakadó völgyet elrekessze. A várhegy lejtőjére északról nehéz felkapaszkodni, de a hegy alját megkerülve, a déli oldal hosszában a nyugati völgyágba leereszkedő szoroson fáradság nélkül feljuthatunk a keskeny gerinczre, melynek emelkedő végén a vár 377 méternyire a tenger színe felett meredezett.” írja Nácz József 1899-ben a Vértes várainak lelkes kutatója.  A váron jelenleg nincsen ajtó, nincsen ablak, egykor zárt tereit már nem járja át a meleg. Átfúj rajta a szél, átsüt rajta a nap. Falait szorosan körbenőtte az erdő, mely falak még néhol ma is 6-16 méter magasan állnak.

A délkeleti torony

Délkeleti torony (rajz: Ficzek Kinga)

A vár alaprajza (Fürjes János, 2014)

 A rom jelenlegi képét a délkeleti oldalon magasodó torony csonkja uralja. Az egykor háromszintes torony a vár legkorábbi építési periódusához tartozhatott. A torony épülete a kezdetektől markánsan meghatározhatta a védelmi létesítmény kinézetét és terjeszkedési, bővítési lehetőségeit. Egyes vélemények szerint a torony kezdetben két, kővel falazott szinttel és egy faszerkezetű felső szinttel rendelkezhetett. Az elmélet indoklásául a felső szint vékonyabb kőfalazását és a falszövetben található sok téglatöredéket, valamint az ebből következő eltérő falazati struktúrát szokták emlegetni. Az első periódus virtuális rekonstrukciójának elkészítésénél azt tapasztaltuk, hogy a rekonstruálható szintmagasságok mellett az építmény elveszti torony jellegét és ezáltal inkább a várudvar délkeleti végét lezáró alacsony, hosszú homlokfallal rendelkező épület képét vetíti elénk. A rekonstrukción egy, a megszokott analógiákhoz viszonyítva nagyobb belmagasságú faszerkezetű felső szint, és egy nyújtottabb tető „megrajzolásával” próbáltuk visszanyerni az épületrész torony kinézetét.

Vitány vára a 13/14. század fordulóján (rekonstrukció: Fürjes János)

A fent leírt rekonstrukciós tapasztalatokból következően hozzánk közelebb áll László János régész azon következtetése, amely szerint a torony már az első építési periódusban teljes magasságában kőfalakkal épülhetett fel, mivel a szintek között „lényeges falazásbeli-falszerkezeti különbség nem figyelhető meg”. (László János: Egy méltatlanul elhanyagolt vár a vértesben: Vitány. In: Kuny Domokos Múzeum Közleményei 19. Szerk.: László János. Tata, 2014. 95-116.) Kezdetben a szinteket síkfödém választhatta el egymástól. A síkfödémeket tartó gerendák fészkei jól megfigyelhetők a torony épen maradt falszakaszain. A szintek közötti közlekedésre a torony egyik sarkában elhelyezett falétrák vagy falépcsők voltak alkalmasak. Egy későbbi átépítés során a földszint és az első emelet dongás keresztboltozat lezárást kapott.

A délkeleti torony keresztmetszete és elméleti lefedése (rajz: Fürjes János)

A várudvarra a torony földszintjéről ajtónyílás vezetett, melyet minden bizonnyal legalább egyszer áthelyeztek, feltételezhetően a földszint boltozatának kialakításával egy időben. Kezdetben a toronynak kis, lőrésszerű ablaknyílásai lehettek, amelyet egy későbbi periódusban ülőfülkés, nagyméretű ablakokra cseréltek. A fülkék ülőpad -kövei jól látszanak a falban. Az első emelet északnyugati oldalán ajtónyílást figyelhetünk meg, amely feltehetően egy fagerendák által tartott, az emelet magasságában, az udvar falain körbefutó gyilokjáróra vezethetett. A tartógerendák nyomai a torony külső oldalán jó állapotban tanulmányozhatóak. A torony tetején egykor pártázatos mellvéd futott körbe.

Ülőfülke padrészének maradványai a délkeleti torony falában és a dongás keresztboltozat indítása. (fotók: Fürjes János)

Az első építési periódus a délkeleti torony és a hozzá tartozó udvart körítő várfalak felépítéséből állhatott. A torony és a várudvar fala között fal-elválás figyelhető meg, mely utalhat az építéstechnikára, de ugyanúgy jelentheti a torony és a várfal eltérő időben történő kiépülését is. Az udvart övező várfalak tetején gyilokjáró húzódhatott. Az egykori gyilokjáró gerendafészkei a mai napig jól kivehetők a megmaradt falszövetben. Zavarba ejtő a gerendafészkek indokolatlanul nagy mérete. Elképzelhető, hogy a masszív gerendák egy komolyabb, esetleg zárt gyilokjáró felépítményt hordoztak. A belsővár kapuja feltehetően az udvart kerítő északi fal közepén nyílhatott.

A vár első építési periódusa (rekonstrukció: Fürjes János)

A vár következő építési periódusában a várudvar északnyugati részét leválasztották egy vastag fallal, így létrehoztak egy zárt épületet, majd ezt az épületrészt később megmagasították. Az északnyugati épületrész, „torony” későbbi kialakítását igazolhatja az épület és a várudvar fala között megfigyelhető falelválás.

A vár második építési periódusának elméleti rajza (Fürjes János)

Az északnyugati épület, „torony” maradványai (fotó: Fürjes János)

A belsővárat minden irányból körülölelő külső várfal is több periódusban épülhetett. Talán először a belsővár kapujának védelmére alakítottak ki egy kisebb falszorost, majd ezt bővítették több periódusban egészen addig, amíg szinte az egész várat 4-5 méter széles falszorossal körbe nem vették.  Az első periódus pártázatának lenyomata helyenként megfigyelhető a külső falakon. A külső várfalat a későbbiekben megvastagították és bizonyos szakaszain meg is magasították.

A vár 16. századi kiépítettsége (Fürjes János)

A vár átalakításának talán végső periódusában az északnyugati „tornyot” a külső várfalak irányában bővítették egy újabb épületrésszel, ezzel egy időben egy emelettel meg is magasították. Az így kialakított épület északkeleti falsíkjából kiugró kő konzol maradványai figyelhetők meg, mely feltehetően zárterkélyt tarthatott. A zárterkély léte utalhat az épületrész reprezentatívabb kialakításának igényére. Felépülésével a vár talán egy, a vár ura számára lakhatóbb palotarésszel gazdagodott.

Kőkonzol maradványai az északnyugati épületrész falában (fotó: Fürjes János)

A vár külső kapujának helye jelenleg nem azonosítható. A korábbi ábrázolások, leírások a külső kaput a vár északi sarkában helyezték a falszoros lezárásaként.  A hegygerinc az említett helyen a legmeredekebb oldallal rendelkezik, így a kapu megközelítése csak a külső várfal mentén, a gerinc felől volt lehetséges. A kapu északi sarokban történő elhelyezését a nehézkes megközelítési lehetőségek kérdésessé teszik, míg a védelmi szempontok indokolhatják. A Szima3D Kft. által készített virtuális rekonstrukción a külső kapu a vár délkeleti oldalán látható és közvetlenül a hegygerincről, fahidakon történő áthaladással tételezték fel a megközelítését. A szakemberek a kapu helyét az érintett külső várfal szakaszon egy nagyobb méretű falkiomlás eredményeképpen és a gerinc felől a forgalom szempontjából könnyebb megközelítés tényéből gondolják következtetni. Ezt a feltételezést támaszthatja alá, hogy a hegygerincet mesterséges árkokkal több helyen megszakították, így alakítottak ki védelemre alkalmas platókat Több probléma is felmerül az említett következtetéssel kapcsolatban. Egyrészt ma már a platókon semmiféle erődítésnek nem látható nyoma. Az emberi kéz beavatkozására is csak az árkok mesterséges megléte utal. A helyszíni bejárásaink alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a platók egyenetlen, nem sík felszíne szerintünk alkalmatlan a vár megközelítésére. A sziklás felszínen komolyabb terepegyengetés nyoma nem figyelhető meg. A gerinc alatt pár méterrel húzódó jelenlegi közlekedési útvonal meglátásunk szerint a középkorban is alkalmasabb volt a várhoz tartozó forgalom lebonyolítására. Jelenleg az sem értelmezhető, hogy amennyiben a gerincen zajlott a közlekedés, hogyan jutottak el odáig, illetve hogyan hidalták át a platók eltérő szintkülönbségét. A gerincet szétszabdaló mesterséges árkok létét a falak gerincről történő megközelítésének, és az ostromgépek felállításának megnehezítése indokolja, hasonlóan azon várak megoldásaihoz ahol a falakkal beépített terület nem terjedt ki a védhető teljes hegyplatóra. Védelmi szempontokból sem a legideálisabb a kapu említett helyen történő megépülése.

A vár 14. század eleji rekonstrukciója (Fürjes János)

A várat a délkeleti oldal kivételével körben 10-17 méterrel alacsonyabban sánc övezi. A sánc árka mára már erősen feltöltődött. Ennek ellenére nyomvonala jól végigkövethető a fákkal sűrűn benőtt hegyoldalon. A kicsiny hegyi vár méretéből adódóan elképzelhető, hogy több, adott esetben könnyűszerkezetű gazdasági épülettel is rendelkezhetett, akár a kőfalakkal határolt területen belül, akár azokon kívül. A várudvar területén látható kisebb vastagságú kőfal is feltételezhetően egy ilyen kisegítő funkciójú épület része lehetett.

A vár a 13/14. század fordulóján épülhetett. Építtetőjének kiléte ismeretlen. Egyes feltételezések szerint a környéket birtokló Csákok építhették, hasonlóan a Vértes többi várához. Okleveles adatok ezt nem támasztják alá. A Csákok a Vértes erdőségeit nemzetségi közbirtoknak tekintették az Árpád-korban. Károly Róbert uralkodása alatt a király személyével szembekerülő ősi nemzetség kiszorult a hatalomból, és birtokait sorra vesztette el és vált királyi birtokká. Így lett a Vértes is közkedvelt királyi vadászterületté.

Vitány első írásos említése 1324-ből való, amely Maróti István fia Mihály királyi várnagyról tesz említést. A 14. századból több királyi várnagyról is tudunk. Így az is elképzelhető, hogy felépülését a király személyéhez köthetjük. I. Lajos király uralkodásától kezdve az erősség a győri ispánság tartozéka Gesztes várával együtt. A vár a 15. század folyamán mint királyi birtok gyakran cserélt gazdát. Zsigmond király az erősséget és tartozékait több más birtokkal együtt 1410-ben Hohenzollern Frigyesnek zálogosította el. Cserébe Frigyes támogatta az uralkodót német-római császárrá választásában. Az oklevelek tanúsága szerint a vár hamarosan visszakerült az uralkodóhoz. A király 1417-ben azzal bízta meg vitányi várnagyát, Silstrang Eriket, hogy a Vértes rengetegeiben megbúvó rablókat üldözze és rejtekhelyükről füstölje ki őket. A vár a középkor századaiban gyakran vált a hatalmaskodások színterévé, és urai az írott források tanúsága szerint gyakran fosztogatták, zargatták a környék népeit, máskor pedig ők váltak a rablók elleni portyák fő vezetőivé.

Vitány vára (rajz és akvarell: Szénássy Péter )

Albert király uralkodása alatt 1439-ben a vár újra zálogba kerül, ezúttal Rozgonyi István temesi Ispán zálogbirtokaként. Rozgonyi István halála után fia, János igényt formál apja birtokaira, így Vitány várára is. Rozgonyi János meg is kapja a várat I. Ulászló királytól 1440-ben birtokaival együtt élethossziglani birtoklásra.  A 15. század közepétől a Rozgonyi család viszálykodásaitól hangos a vár udvara. Rozgonyi János a saját rokonságával Rozgonyi István tárnokmester fiaival viaskodik Vitány tulajdonjogáért. A családon belül a vár többször gazdát cserél és egymás elleni hatalmaskodásaiktól zajos a királyi udvar is. A viszálykodás Rozgonyi János halálával ért véget. A 15. század végén a várat ismét a király, II. Ulászló tulajdonában találjuk, aki Egervári László horvát bánnak zálogosítja el. A bán halála után nem sokkal Kanizsai Györgyre ruházódik a tulajdonjog, majd 1532-ben Szapolyai János Héderváry Istvánnak adományozza támogatásáért. A 16. században az ország területén belül egyre nagyobb teret hódító törökök többször is elfoglalták. Így a kicsiny, korszerűtlen hegyi vár a végvárláncolat első vonalában találta magát rövid időn belül más vértesi várakkal együtt. A vár modern védőművekkel történő megerősítésére nem került sor, ezért komolyabb ellenállás kifejtésére nem is volt képes a lőfegyverek megjelenése óta megváltozott ostrom- technikák tükrében. Őrsége a hadi helyzetnek megfelelően még a nagyobb ellenséges csapatok megérkezése előtt legtöbbször kiürítette a várat. Állandó őrsége a török időkben 20-40 fő között mozoghatott, mely létszám csak kisebb portyák indítására, vagy azok megakadályozására volt alkalmas, valamint az utánpótlási útvonalak zavarására. A törököket az erősségből 1597-ben Pálffy Miklós hadai űzték el végleg. Stratégiai megfontolásokból a két hadvezér, Pálffy és Schwarzenberg a várat a következő évben felrobbantatta, hogy a török ne tudja falai közé befészkelni magát. Feltehetően a vár falain, nyílászáróinak környékén, a megmaradt vakolatokon megfigyelhető égésnyomok ezen eseményhez köthetők. A robbanóanyagot a pincékbe, valamint a földszinti helységekben halmozhatták össze, hogy a robbanás ereje leszakítsa a födémeket, boltozatokat és a tartófalak alapjait meggyengítsék. A 18. századtól folyamatosan az Eszterházy család birtokán fekvő vár építőanyagát a környéken élő emberek hordták el építkezéseikhez.

A délkeleti torony kívülről, belülről. (fotó: Már Bálint)

A vár kalandos története remélhetőleg itt nem ér véget, és nemsokára arról számolnak be a várkutatók, hogy milyen új ismerettel gazdagodtak feltárása, kutatása alkalmával. Szeretném hinni, hogy épület maradványai még évszázadokig meghatározzák a környék tájképét, hisz nem sok hasonló hely van az országban,  ahol a környezet és az épített örökség ilyen, a múltat megidéző romantikus harmóniában tárul a szemünk elé.

Északnyugati épület, „torony” (fotó: Már Bálint)

Irodalom:

Csorba Csaba: Legendás Váraink. Budapest, 1999. 314-316.
Gerő László: Magyarországi várépítészet. Budapest, 1955.
Karczag Ákos: Vitány-vár romjainál. In: Várak, kastélyok, templomok IV/1. 2008. 38-41.
Kelemen Bálint – Rácz Miklós: Vitány: értékek, felelősség és lehetőségek. Archaeologia – Altum Castrum Online 2013. 
http:// http://archeologia.hu/vitany-ertekek-felelosseg-es-lehetosegek.
Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon. Budapest, 1984. 267-269.
Kőnig Frigyes: Historia Picta Castellorum – Erődítések és várak a Kárpát-medencében az őskortól a XIX. századig. Budapest, 2010. 108-109.
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében. Budapest, 2001. 374.
László János: Egy méltatlanul elhanyagolt vár a vértesben: Vitány. In: Kuny Domokos Múzeum Közleményei 19. Szerk.: László János. Tata, 2014. 95-116.
Nácz József: A vértes vidékének történelmi műemlékei. In: Archeológiai közlemények XXII. kötet. Budapest, 1899. 131-135.